Hírek



2018. 11. 26.
Elektromosbusz közlekedhet Észak- és Dél-Komárom között

A fenti témában november 26-a délelőttjén tartott közös sajtótájékoztatót dr. Molnár Attila Dél-, valamint Keszegh Béla Észak-Komárom nemrég megválasztott, és Stubendek László a város korábbi polgármestere az észak-komáromi városházán. A tájékoztatón jelen volt Németh Tamás, a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója is.



Dr. Molnár Attila a sajtótájékoztató elején hangsúlyozta az ilyen és ehhez hasonló közös projektek is azt bizonyítják, hogy Komárom egy város, amely a Duna két partján helyezkedik el. Hozzátette, jelen együttműködés célja, hogy a városrészek közti közösségi busz közlekedés minősége javuljon.

- Reményeink szerint a projekt keretében hamarosan egy Komáromban gyártott elektromosbusz közlekedhet a Duna két oldala között –
zárta gondolatait a polgármester.

Keszeg Béla kiemelte, hogy a pályázatnak köszönhetően mindkét településrészen felújításra kerülnek a buszvégállomások és a buszmegállók is. A megállókba okos-panelek kerülnek, amelyekről az utasok friss és aktuális információkat kaphatnak a járatokról. Ezenkívül honlap és ahhoz kapcsolódó mobilapplikáció is készül, amely megkönnyíti az utasok tájékozódását, így pontosan értesülhetnek majd arról, hogy mikor érkezik az autóbusz, vagy éppen az adott időpontban merre jár.