Hírek



2018. 11. 09.
Komárom visszatért!

A fenti mottóval rendezett egyhetes eseménysorozatot az Endresz Csoport, amellyel Észak-Komárom visszacsatolásának 80 évvel ezelőtti, az I. bécsi döntést követő évfordulójára emlékeztünk.

November 5-én a Szabadság téren álló első világháborús emlékműnél elmondott köszöntőjében Nagy Miklós, az Endresz Csoport alelnöke kiemelte, hogy az 1938. november 2-án született első bécsi döntést követően a Felvidék ismét egyesülhetett hazánkkal. Magyarország több mint 12.000 négyzetkilométernyi területet kapott vissza. Ezt követően kivetítően elevenedett meg Horthy Miklós kormányzó (Észak-)Komáromba való bevonulásának napja. Szakály Sándor professzornak, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójának beszéde után, Nagy Ferenc Babits Mihály: Áldás a magyarra című megrendítő versét szavalta el.

A megemlékezés végén a Komáromi Szekeresgazda Hagyományőrző Egyesület és a Tolma Baranta Csoport díszőrségének tiszteletadása mellett dr. Molnár Attila polgármester, Molnárné dr. Taár Izabella, a járási hivatal vezetője, az Endresz Csoport, az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás és a Vitézi Rend tagjai helyezték el koszorúikat.

Ugyanezen a napon a Jókai moziban a Komáromi Kamarazenekar, a Concordia Vegyeskar és Vox Femina Nőikar adott hangversenyt, ahol más jeles zeneművekkel együtt Balázs Árpád: Komáromi ének című oratóriuma is elhangzott. Vezényelt Medveczky Szabolcs.

November 6-a délutánján nyílt meg a Szőnyi Alkotóműhely Komárom festett képekben című tárlata, az Arany 17. Rendezvényközpontban, ahol Arlett Tamás az Endersz Csoport alelnöke és Nagy Judit festőművész köszöntötte a művészet iránt fogékony közönséget. Közreműködött a Hárompatak zenekar.

Ugyanezen a napon mutatták be a Jókai moziban Koltay Gábor Testamentum című zenés történelmi játékát, amely a főszerepben Laklóth Aladárral, Alapy Gáspárnak, Komárom egykori polgármesterének állít emléket.

A november 7-e délelőttjén az Arany 17-ben rendezett történelmi konferencián Számadó Emese múzeumigazgató, és Turi Bálint alpolgármester köszöntötte az érdeklődőket. A szakmai találkozó egy kevésbé ismert időszakot, az 1938 és 1945 közötti, a trianoni békediktátum után újraegyesült város életét igyekezett bemutatni.

A konferencia előadói a korszak szakavatott tudósai voltak, így az Eszterházy Károly Egyetem akadémikusa, Romsics Ignác, aki 1938-az utolsó békeév címmel járta körül a témát. A Károli Gáspár Református Egyetem akadémiai doktora Popély Gyula, a komáromi tárgyalásokról szólt előadásában. Szarka László egyetemi docens, „Az első bécsi döntés és az etnikai határrevízió” címmel prezentálta előadását, Simon Attila, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója Visszacsatolás alulnézetből címmel tartott előadást. Az esemény könyvbemutatókkal és Palotás Gáspár filmjének vetítésével zárult.

E nap estéjén került sor Koltay Gábor városunkról szóló történelmi dokumentumfilmjének ősbemutatójára is a Jókai moziban. A négyrészesre tervezett sorozatból ezúttal a harmadik epizódot láthattuk, amely a 80 évvel ezelőtti eseményeket is felelevenítette. A Komárom történetét a római kortól egészen napjainkig felölelő filmet a tervek szerint az M1 is műsorára tűzi.

A rendezvénysorozat a Komárom 1938-45 mottóval ellátott várostörténeti vetélkedővel zárult, amelyen Észak- és Dél-Komárom középiskolásai mérhették össze tudásukat. A versenyt a Selye gimnázium csapata nyerte.


Galéria: Komárom visszatért!