Hírek



2018. 06. 05.
Új lehetőségekkel bővül az idei nyári diákmunka program

A Pénzügyminisztérium idén is meghirdeti az országos nyári diákmunka programot 3 milliárd forintból. Városunkban a Monostori erődben, a Brigetio Gyógyfürdőben, vagy akár a WF Szabadidőparkban is lesz lehetősége munkát vállalni a fiataloknak. A témában a minap dr. Molnár Attila polgármester és Molnárné dr. Taár Izabella, a járási hivatal vezetője tartott tájékoztatást a Városházán.

A program már diákkorban hivatott elősegíteni a fiatalok munkához jutását, a korai munkatapasztalat mellett pedig a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja.

Új elemként jelenik meg, hogy a területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett ezentúl a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozások esetében is támogatható a diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása.

A programban, melyben tavaly országosan 27 ezren vállaltak munkát, azok a nappalis diákok, vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkezők vehetnek részt, akiknek nincs sem vállalkozói, sem más foglalkoztatásra irányuló jogviszonyuk, továbbá a tényleges foglalkoztatásukkor (leghamarabb június 18-án) már betöltötték a 16. életévüket, és a program befejezésekor (augusztus 31-én) még nem múlnak el 25 évesek.

A „Nyári diákmunka 2018” a béreket támogatja, az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, maximum napi hat órás időtartamra. Összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 135 375 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 103 500 forint lehet személyenként és havonta.

Az önkormányzatoknak és a vendéglátásban, illetve mezőgazdaságban tevékenykedő cégeknek a járási hivatalokhoz kell benyújtaniuk a felmerülő munkaerőigényüket. A diákok az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál regisztrálhatják magukat.

Jelentkezni a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Komáromi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán lehet (2900 Komárom, Igmándi u. 45.), hétfőtől csütörtökig 8 és 15 óra 30 perc között, pénteken pedig 8 és 13 óra között. A nyilvántartásba vételhez szükség van a személyigazolványra, a lakcím-, az adó- és a társadalombiztosítási-kártyára, valamint a diákigazolványra vagy az iskolalátogatási igazolásra.