Hírek



2017. 12. 05.
Befejeződött az idei utca és járda-felújítási program

Az elmúlt hónapokban jelentős infrastrukturális beruházások zajlottak városunkban. A szőnyi, a komáromi és a koppánymonostori városrészben utak, utcák, járdák újultak meg. A témában tartott sajtótájékoztatót dr. Molnár Attila polgármester és Czunyiné dr. Bertalan Judit, térségünk országgyűlési képviselője.


- Komáromnak tavaly és idén is a lehető legmagasabb összeget, 200 millió forintot nyert el a kormány által a jól gazdálkodó önkormányzatok számára kiírt pályázaton. A támogatásnak köszönhetően Szőnyben megújult a Templom köz és az Erkel Ferenc utca, Komáromban az Asztalos Béla, az Árpád úti és a Szent László utcai járda, valamint a Tóth Lőrinc utcai lakótömb belső udvara. Koppánymonostoron a Kölcsey Ferenc és a Munkácsy Mihály utca kapott új burkolatot. A Magyar Közút beruházásában pedig felújításra került a Klapka György úti buszöböl burkolata, és a szőnyi Kossuth Lajos utca - nyilatkozta dr. Molnár Attila polgármester, majd hozzátette, a városunkban zajló kiemelkedő projektek, így az új Duna híd építése vagy a Csillag erőd teljes átalakítása mellett nagyon fontosak azok a beruházások, melyek az itt élők hétköznapjait teszik könnyebbé.

Első lépésként az önkormányzat az intézmények megközelítését tette biztonságosabbá, majd jöttek azok az útszakaszok, melyek felújítására a legnagyobb igény mutatkozott. A program jövőre is folytatódik, az önkormányzat a jelenleg összeállítás alatt álló 2018-as költségvetésben számol ezekkel a tételekkel.

Czunyiné dr. Bertalan Judit hangsúlyozta napjainkban mintegy 70 milliárdos fejlesztést valósít meg a város, melyek közt vannak uniós pályázatok és kormányzati projektek egyaránt.


Galéria: Befejeződött az idei utca és járda-felújítási program