Hírek



2017. 10. 06.
Jelentős pluszforrások érkeznek Komáromba!

Városunk képviselő-testülete október 5-én tartotta soron következő rendes ülését. A főbb napirendi pontok között az önkormányzat pénzügyi helyzetének megtárgyalása, a benyújtott pályázatok ismertetése szerepelt, de szó esett többek között a téli fűtési szezonra való felkészülésről is.

Dr. Molnár Attila polgármester a város anyagi helyzetének ismertetésekor kijelentette, városunk jelenleg anyagi helyzete stabil. A helyi adóbevételek a vártnál jobban alakultak. Az ipari parkba a közeljövőben új befektető érkezik. Az év során elnyert pályázatoknak köszönhetően a városunkba jelentős célzott felhasználású pluszforrások érkeznek.

Tájékoztató hangzott el a Komáromi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tavalyi tevékenységéről. A beadvány szerint a parancsnokság a rá bízott feladatokat elvégezte. A közelmúltban új tűzoltóautóval is bővült a létesítmény. A személyi állomány kellő szakmai és gyakorlati tapasztalattal rendelkezik. A kitűzött feladatok között a fiatalabb kollégák gyakorlati tudásának elmélyítését, további gyakorlatok szervezését, a laktanya állagának megóvását, karbantartását, illetve a közösségi szolgálat segítését említi a beszámoló. A következő hónapban a parancsnokság állománya novemberben nagyszabású hajósgyakorlaton vesz részt.

Az önkormányzat által benyújtott pályázatok ismertetésekor elhangzott, Komárom soha nem látott mennyiségű, és a város fejlődése szempontjából jövőbemutató pályázaton vesz részt. A projektekről dr. Molnár Attila polgármester adott tájékoztatást, és kiemelte a TOP-pályázatoknak köszönhetően 6 milliárd forint érkezik a városba.

A TERÜLETI OPERATÍV PROGRAM FŐBB PÁLYÁZATAI

• Brigetio öröksége - látogatóközpont kialakítása az ásatások területén
• Geotermikus hőellátó rendszer kiépítése Komáromban
• A Komáromi Aprótalpak Bölcsőde felújítása
• Nonprofit szolgáltatóház és környezetének kialakítása a Raksped volt területén
• Inkubátorházak fejlesztése az ipari parkba betelepülő cégek részére
• A Komáromi Jókai Mór Gimnázium energetikai korszerűsítése
• Eszközbeszerzés a komáromi Gondozási Központban
• Zöld Város kialakítása – a Jókai liget és a Táncsics utca zöldfelületeinek felújítása

EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI OPERATÍV
PROGRAM (EFOP) FŐBB PÁLYÁZATAI

• Esély Otthon - Otthonteremtés és közösségépítés a fiatalokért Komáromban

A felhívás alapvető célja a településen élő fiatalok képessé tétele arra, hogy a városban fellelhető életlehetőségekkel tudjanak élni, és helyben egzisztenciát, családot tudjanak alapítani. Ezenkívül ez a projekt arra is lehetőséget teremt, hogy a máshonnan ide települni szándékozóknak vonzóvá váljon Komárom, és ezzel akár szakembereket, a hiányszakmákban dolgozókat tudjuk a városba vonzani.

• Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben

A helyi közösségekre alapozó, minőségi humán közszolgáltatások fejlesztésével megerősített társadalmi felzárkózási folyamatok segítése az érintett 8 teleülésen (Bajót, Dunaalmás, Komárom, Lábatlan, Nagysáp, Neszmély, Nyergesújfalu, Süttő).

• Regionális népi kézműves alkotóház kialakítása Komáromban ( a volt bikaistálló felújítása)

• A komáromi Jókai Mór Városi Könyvtár tanulást segítő infrastrukturális fejlesztése

• Oktatási tér és tanulmánytár kialakítása Komáromban (volt „kombinát” épület tetőterének hasznosítása)

• Az egészségügyi alapellátás fejlesztése Komárom és Bábolna településeken

EGYÉB EU PROJEKTEK

• Felső és Alsó-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése - vízitúra megállóhelye létesítése Komáromban

INTERREG V - A SZLOVÁKIA-MAGYARORSZÁG EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM (SKHU projektek)

• Interaktív tematikus parkok létrehozása, a kulturális örökség innovatív használata

Észak-Komáromban a Csillag erőd mintájára készül játszótér, Dél-Komáromban az észak-komáromi Öregvár elevenedik meg játszótér formájában

• KOMBI – határon átnyúló integrált közösségi kerékpár kölcsönző rendszer
• Határon átnyúló közösségi közlekedési szolgáltatások javítása

A pályázat célja, hogy a két város között működő buszjárat modern, XXI. századi feltételek között működjön.

• Egymásra hangolva Európáért, a közös jövőnkért

Komárom Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a 2018-as testvérvárosi találkozó megrendezésére. A találkozó keretében bemutatkozna Huszt testvérváros is.

HAZAI PROJEKTEK

• Elektromos töltőállomások kialakítása Komáromban
• A komáromi hősi temető és környezetének rendbetétele, emlékpark kialakítására
• Adósságkonszolidációban részt nem vett települési önkormányzatok fejlesztéseinek támogatása
• Nemzeti Szabadidős - Egészség Sportpark Program: Sportpark és futókör kialakítása a Rüdiger-tó partján
• Járásszékhelyi múzeumok szakmai támogatása
• A Klapka György Múzeum leletanyagának restaurálása
• Vízilabdacsarnok és tanuszoda építése

A további napirendi pontok között szerepelt tájékoztató a településképi véleményezési és bejelentési eljárások tapasztalatairól, beszámoló a közművelődési megállapodások végrehajtásáról, beszámoló a Nemzetközi Ifjúsági Alkotótábor és a nyári napközis tábor tapasztalatairól, valamint Komárom Város Egyesített Szociális Intézményének beszámolója az elmúlt évi munkájáról. Az intézmény vezetőjének újabb öt évre Illés Nikolettát nevezte ki a testület.

A Komáromi Értéktár Bizottság is beszámolóval készült az ülésre, melyből kiderült: nyáron elkészült az Érték és Hagyomány című időszakos kiadvány, mely letölthető a www.komarom.hu oldalról is. A kötet a jelenleg lajstromba vett 35. helyi érték leírását tartalmazza. Az elmúlt időszakban további négy értékünk került fel a megyei listára, így a Garabonciás Néptáncegyüttes, a komáromi gyógyvíz, a Komáromi Napok programsorozat, illetve a Szabadság tér és környezete a Városházával és a Petőfi Sándor Általános Iskola épületével.

Ezután tájékoztató hangzott el Komthermál Kft. 2016-os 17-es fejlesztéseiről, beruházásairól.

2016 legjelentőesbb beruházása a szauna világ III. ütemének megvalósítása volt. Ezen kívűl sor került többek között a volt Alba faházak felújítására, szivattyú cserékre, és új légtechnika beépítésére.

Idén megépült az új büfésor, a homokozó és a gyermekmedence fölé árnyékoló került. Saját masszázs indult, megújult az uszoda átjáró, és az öltözői folyosó, új kiülők és csigaöltőzők kerültek a strand területére. A gyógyászaton nyílászárócsrék történtek. A Thermal Hotelben több szobát és a folyosót is újjávarázsoltak a szakemberek, ugyanide klíma és a HD tévék is beszerzésre kerültek. A fejlesztési területen lévő faházak felvásárlása és bútorozása folyamatosan történik.

Folyamatban lévő munkák között a termál medencék előtti folyosó felújítását, valamint az uszoda oldalsó bejárat feletti tetőrész felújítását említi az anyag.

Az ülésén végén a Távhő számolt be az éves beruházásairól, illetve a téli fűtési szezonra való felkészüléséről, és karbantartási munkálatok állásáról. Megtudtuk, hogy az elmúlt fűtési szezon óta összesen 35 millió forint összértékben történtek újítások. Elvégezték a Laktanyában található hőközpont és kazánház teljes rekonstrukcióját. A fejlesztés során nemcsak a hőátadó készülékek és a szivattyúk energiatakarékos cseréjére került sor, de új irányítástechnikai rendszer is telepítettek. Csökkent a villamosenergia felhasználása és a keringetett víz mennyisége is. A beruházásnak köszönhetően alacsonyabbak lettek a költségek, így a következő időszakban még több forrást tudnak felhasználni a korszerűsítésre. Az elmúlt időszakban a MOL lakótelepen váratlan meghibásodás történt, így 200 méteren cserélték ki a vezetéket. Ennek összköltsége 15 millió forint volt, amit szintén önerőből valósított meg a Kft.

Dr. Molnár Attila polgármester kiemelte, hogy a kormányzat rezsicsökkentési programjával összhangban az önkormányzat és a Távhő Kft. a nemrégiben elfogadott helyi rendeletnek köszönhetően úgy telepítik a hőmennyiségmérőket, hogy a keletkező hőveszteség összegét az önkormányzat vállalja magára, ami mintegy 15 millió Forintos megtakarítást jelet a távfűtéses lakásban élő komáromiaknak, továbbá megszűnik a rendszeres kötelezően előírt hőmennyiségmérők cseréje is.