Hírek



2017. 09. 14.
Közel 800 milliót nyert városunk!

Komáromba az utóbbi időszakban közel 1 milliárd forintos fejlesztés érkezett a nyertes TOP-os (Területi Operatív Program) pályázatoknak köszönhetően. Nemrég újabb jó hírrel érkezett hozzánk Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő: Komárom két projektje is 100 százalékos támogatást kapott. Ebből megújul a bölcsőde és új szolgáltató ház is épül. A sajtótájékoztatóra az Aprótalpak Bölcsőde főépületében került sor szeptember 12-én.


- Az egyik támogatott projekt közel 200 millió forint összértékben a bölcsőde teljes energetikai korszerűsítését, és felújítását teszi lehetővé, míg a másik 570 millió forintos projekt keretében pedig nonprofit szolgáltató ház épül. Mindkettő száz százalékban támogatott, tehát nem igényel önrészt a várostól - hangsúlyozta Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő.

- A beruházások a komáromi családoknak és a gyerekeknek kedveznek - ezt már dr. Molnár Attila polgármester mondta, aki hozzátette, hogy az első projekt során megújul az Aprótalpak Bölcsőde 6, míg a Zsebibaba bölcsőde 2 csoportszobája, emellett tejkonyhát, akadálymentes mosdót, kerékpár- és babakocsi tárolót alakítanak ki. Megvalósul az épület homlokzatának hőszigetelése és a nyílászárók cseréje, valamint jut udvarrendezésre és eszközbeszerzésre is. A komplex felújításnak 2018. október 31-ig kell megtörténnie. Valószínűleg a legkomolyabb munkálatok ideje alatt a bölcsődét máshová költöztetik.

- A szolgáltatóház a vasútállomás és a buszvégállomás között, a helyiek által csak Raksped udvarként ismert területen épül fel. Ide költözik át többek közt a Komáromi Tám-Pon Család- és Gyermekjóléti Intézménye. A területen családbarát játszótér létesül, amely interaktív foglalkozások megvalósítását teszi lehetővé. A beruházással 2019. december 31-ig kell elkészülni - tudtuk meg városunk vezetőjétől

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy Komáromnak még van két olyan TOP-os pályázata, melyek elbírálásra várnak. Az egyik 400 millió forint értékben betelepülő gazdasági társaságok számára szolgáló inkubátorház felépítését célozza, míg a másik 260 millió forint értékben a Jókai Gimnázium energetikai korszerűsítését teszi lehetővé.


Galéria: Közel 800 milliót nyert városunk!