Hírek



2017. 01. 26.
Elfogadták az idei költségvetést

Január 26-án került sor Komárom Város Képviselő-testületének idei első rendes ülésére, melyen a városvezetés tárgyalta és elfogadta Komárom idei büdzséjét.

Dr. Molnár Attila polgármester az ülésen elmondta, örül, hogy ilyen korán képesek voltak megalkotni a költségvetést. A számadatok papírra vetése előtt széleskörű társadalmi egyeztetést tartottak.

A büdzsé bevételi és kiadási oldala egyaránt közel 6 milliárd Forinttal számol. A költségvetés kiegyensúlyozott, hiányt nem tartalmaz. A helyi adóbevétel várhatóan 2,4 milliárd Forint körül alakul. Az állami támogatás mértéke a tavalyihoz képest emelkedett, így közel 670 millió Forint. Ez évben felújításokra 560, míg beruházásokra 250 millió Forintot tervez fordítani a város. A tartalékalapba 280 millió Forint került.

Dr. Molnár Attila polgármester hozzátette, az idén, amennyiben a beadott pályázatok pozitív elbírálást kapnak, úgy további több milliárd Forint érkezik a városba.

Komárom Város Önkormányzata az idei esztendőben is biztosítja a részvételt a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj programban, a kismamák ingyenes városi utazását, a 70 éven felüliek ingyenes szemétszállítását, a térítésmentes rotavírus elleni oltást, az ingyenes Kincset ér prevenciós programot, a diákok utazásának támogatását, élelmiszerosztást a nagycsaládosok részére, valamint a kelengyepénzt.

A tervezett nagy állami beruházások közül néhány héten belül indul az új Duna-híd megépítése, valamint a Csillag erőd kulturális célú rekonstrukciója.

Az ülésen került sor a magyar kultúra napja alkalmából alapított Komárom Város Kultúrájáért Díjak átadására is. Az elismerést ez évben Fűriné Nagy Edit művészpedagógus, és Gyökér Gabriella zongoraművész vehette át Dr. Molnár Attila polgármestertől.