Hírek



2016. 12. 16.
Egyre több tagja van az Érvédők betegklubnak

Idén áprilisban alakult meg az Érvédők betegklub, amely az ér- és szívrendszeri katasztrófán átesettek utógondozására jött létre. A tagok legutóbb az Arany 17. Rendezvényközpontban találkoztak. Ez alkalommal dr. Szakál Imre főorvos előadását hallgathatták meg, a téma az érszűkület kialakulása és szövődményei volt.


Dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester elmondta: az önkormányzat és a Selye János Kórház idén tavasszal indította el a Komáromi Érvédők egészségügyi prevenciós programot. Az érrendszeri betegségek igen gyakoriak hazánkban, a lakosság 20-30 százalékát érintik. Kialakulásáért egyaránt felelős a genetika, a mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás. Az első tünetek 30-40 éves korban jelentkezhetnek, a betegség kezdeti szakaszban gyógyszerekkel eredményesen kezelhető, ellenkező esetben komoly szövődményekkel, akár agyvérzéssel, szívinfarktussal vagy a végtag amputálásával is járhat.

Ma Magyarországon körülbelül ugyanannyi érrendszeri műtétet végeznek, mint Nyugat-Európában, a halálozási arány mégis magas. Ennek fő oka, hogy a betegek a beavatkozás után gyógyultnak hiszik magukat és nem foglalkoznak az utógondozással.

A Komáromi Érvédők betegklub pont ezért jött létre, hogy felkarolja az érrendszeri katasztrófán átesett emberek utógondozását.

- A program egyértelműen sikeres, hiszen egyre több tagja van a klubnak, a konkrét eredményekről a háziorvosok és a kardiológusok tudnak beszámolni, hiszen nélkülük nem működhetne hatékonyan a kezdeményezés. A jövőben a Selye János Kórház két másik olyan programot indít, amelyik a kardiovaszkuláris betegek utógondozására fókuszál. Az egyikben a tatai Kastélypark klinikával működünk együtt - mondta dr. Ferencz Péter, a Selye János Kórház főigazgatója.