Hírek



2016. 05. 23.
3. Komáromi Motoros és Balesetmegelőzi Nap

A Kassák Klub túramotoros szakosztálya harmadik alkalommal tartott motoros és balesetmegelőzési napot a Fesztivál placcon. A rendezvény minden korosztálynak érdekes programot kínált. A vezetéstechnikai tréning mellett volt baleset szimulációs és gyermek ügyességi verseny, a Vöröskereszt pedig véradást szervezett. Az egész napos családi programon dr. Molnár Attila polgármester is részt vett.


A Kassák Klub túramotoros szakosztályának vezetője, Czakó Zsolt elmondta, szeretnék, a motoros társadalom tagjai számára a vezetéstechnikai tréningeken való részvétel általános lenne. Ezek a tréningek azonban több tízezer forintba kerülnek. A motoros és balesetmegelőzési nap elsősorban e tréning köré szerveződött.

- Késő ősszel letesszük a motorokat, amíg újra jó idő nem lesz, a reflexeink lassulnak, az izomzatunk is ellustul, így nem árt felfrissíteni a tudást. Tavasszal még gyakran csúszósak az utak, nem ritka, hogy az aszfalt is hideg, de ilyen körülmények között is meg kell állni, lehetőleg el kell kerülni a balesetveszélyes helyzeteket - tudtuk meg Czakó Zsolttól.

A motoros és balesetmegelőzési napon nemcsak a kétkerekűek szerelmeseinek kínáltak programot, de a gyerekeknek is.

- Számos játékos feladattal érkeztünk, volt KRESZ-totó, színező, kerékpáros ügyességi verseny, és a részeg szemüveget is ki lehetett próbálni - mondta el a Komárom-Esztergom Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára, Buóczné Miklán Erzsébet rendőr őrnagy.

A játékokban résztvevő gyerekeknek külön meglepetéssel is készült a túramotoros szakosztály. Az apróságokat a helyi óvodák szerint regisztrálták, és abban az intézményben, amelyikből a legtöbb óvodás érkezett, a szakosztály a későbbiekben motoros bemutatót tart majd.

Az egész napos rendezvény leglátványosabb egyik bemutatója az a baleset szimuláció volt, melyben egy motoros és egy autós ütközött. A két sérültet a mentősök ellátták, majd a tűzoltók eloltották a kigyulladt gépjárművet.

- Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy óvatosan, körültekintően, az előírásoknak megfelelően vegyünk részt a közlekedésben. Nagyon örülök neki, hogy a Kassák Klub túramotoros szakosztálya felvállalta a motoros és balesetmegelőzési nap megszervezését, ezzel is ráirányítva a figyelmet a biztonságos közlekedésre - nyilatkozta dr. Molnár Attila polgármester.


Galéria: 3. Komáromi Motoros és Balesetmegelőzi Nap