Hírek
A rendezvénynek, amelyen 8 általános és 9 középiskolás csapat vett részt, a Monostori erőd adott otthont. A legjobbak a budapesti országos döntőben képviselhetik megyénket. Az esemény megnyitóján a Helyi Védelmi Bizottság elnöke, Molnárné dr. Taár Izabella köszöntötte a jelenlévőket.
- Fő célunk, hogy olyan tudást adjunk át az ifjúságnak, amelynek segítségével vészhelyzetekben képessé válnak az önmentésre vagy társaik segítésére - mondta Sikrai Attila tűzoltó ezredes, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei polgári védelmi főfelügyelője.
A csapatoknak a feladatok teljesítésére állomásonként 10 percük volt. A versenyen nemcsak a katasztrófavédelem szakemberei állították össze a gyakorlatokat, de a velük szorosan együttműködő társszervek is.
- Az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság állomásán nyúlgátat kellett építeni, a Vöröskereszt sátránál elsősegélyt nyújtottak a diákok, a rendőrség a biztonságos közlekedés mikéntjére volt kíváncsi, míg a Honvédség paintballal készült, de jelen voltak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai is.
A mi állomásunkon tűzoltó eszközöket kellett felismerni, össze kellett szerelni a tömlőt, valamint képek és számok alapján fel kellett ismerni, hogy milyen veszélyes anyagot szállító jármű szenvedett balesetet. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy adott esetben mit kell, és mit nem szabad tenni - tudtuk meg Sikrai Attilától.