Hírek



2016. 02. 29.
Hajnalig báloztak a floorballosok

Első alkalommal szervezték meg a Floorbált városunkban. A mulatságra nem csupán a játékosokat várták, de a szurkolókat, a barátokat, és a családtagokat is. A Cathedra Központba február 27-én több mint százhúsz vendég érkezett, őket igazi különlegességgel, csokiszökőkúttal várták a szervezők.


- Füzi Gáborral és Galambos Tamással, az SZPK elnökével úgy gondoltuk, most van itt az ideje annak, hogy megszervezzük az első Floorbált. Az utóbbi időben nőtt a csapatok, így a játékosok száma is, de az eseményre nem csupán őket vártuk, hanem mindenkit, aki kötődik ehhez a sportághoz. Valamennyi bálozó, aki jegyet és tombolát vásárolt, a komáromi Floorballt támogatta. A bál meghirdetéskor pozitív visszajelzéseket kaptunk, szeretnénk ebből hagyományt teremteni - mondta László Péter főszervező, az SZPK edzője.

A Floorbál megvalósításához rengeteg segítséget kaptak, több tombola felajánlás is érkezett. Ezek közt voltak igen értékes nyeremények. A bál szépét is megválasztották, a résztvevők szavazata alapján Miklós Rita fejére került a korona. Igazi újdonságnak számított a csokiszökőkút, fellépet a Fouette ritmikus gimnasztika csoport, a hangulatról a Syncron Band gondoskodott.