Hírek
Társadalmi összefogással tették rendbe a Selye János Kórház kertjének egy részét. Az önkéntesek 2-3 hektárt takarítottak ki. A felhívásra fiatalok és idősek egyaránt jelentkeztek, képviseltették magukat a civil szervezetek, és a helyi cégek is.
A Selye János Kórház kertje természetvédelmi területnek számít.
- Vannak matuzsálemi tölgyek, kőrisek, hársfák és páfrányfenyők. Ez utóbbiak beteg, elhalt részét marással eltávolítjuk és lekenjük sebkezelő anyaggal, hogy ne romoljon tovább az állapotuk - magyarázta Jankó László alpinista favágó, a Városgazda egyik alvállalkozója.
- Számomra nagyon fontos a környezetvédelem, szívesen töltöm az időmet a szabadban. Főleg gallyaztam és az aprítógép mellett dolgoztam. Igazából ez nem is munka, sokkal inkább egy nagyon jó közösségteremtő program, miközben hasznos tevékenységet végzünk - mondta Vizi Bence.
A Bozsik József Általános Iskola természetbúvár szakkörének tagjai is szorgoskodtak a kórházkertben, ahová madárodúkat helyeztek ki.
- 11 odút készítettünk az iskola technikatermében. Egy odú 2 és fél - 3 óra alatt készült el - tudtuk meg Nagy Kristóftól, az egyik szakköröstől.
- Idén csatlakoztam a szakkörhöz és nagyon örülök neki, hogy részt vehetek ebben a munkában. Így a madaraknak jobb élőhelyet biztosíthatunk - tette hozzá Szarka Márton.
A munka a szombati takarítással nem ért véget, a tervek szerint a kórházkert takarítását folytatni fogják, két hét múlva pedig a gyümölcsösbe várják a helyieket, akik a gyümölcsfák metszéséről is sokat megtudhatnak.