Hírek
Harmadik alkalommal szervezték meg a járási jótékonysági bált. A kezdeményezés elindítója a komáromi járási hivatal vezetője, Molnárné dr. Taár Izabella volt. Az esemény minden évben karitatív célt is szolgál. A gála bevételét ezúttal is a járás egyik óvodája kapta.
- Ennek a kedves gesztusnak a járási hivatalvezetői iroda adott helyet, és azért változtattunk a korábbi évek módszerén, mert így közvetlenül a nyertes óvoda számlájára tudtuk utalni a támogatást - magyarázta Molnárné dr. Taár Izabella, Fortuna ezúttal a csémi óvodának kedvezett.
Hogy pontosan mekkora összeg gyűlt össze, még nem tudni, hiszen a pénzadományokon kívül a tombolából származó bevétel is az intézményt illeti, azonban 1-2 héten belül ez nyilvánossá válik, mint ahogy az is, hogy az óvoda mire költi majd a támogatást.
A bált mindig nagyszabású gála előzi meg, ahol fellépnek a járás művészeti csoportjai.
- A műsorról előzetesen egyeztetünk a települések polgármestereivel és művészeti csoportjainak vezetőivel. A csapatok nagyon készülnek a fellépésre, minden évben más-más produkciót láthat a közönség - mondta a hivatalvezető.
Molnárné dr. Taár Izabella elmondta, örül, hogy a kezdeményezésének ekkora sikere van, jó látni, hogy az emberek egy nemes ügyért összefognak, és jót cselekszenek.