Hírek



2016. 01. 25.
Dr. Muravölgyi László az év állatorvosa!

Az Alpha-Vet Holding 13 éve szervezi meg a Praxismenedzsment konferenciát, ahol 5 éve már nemcsak szakmai előadások hangzanak el, de díjakat is átadnak. 2015-ben a komáromi dr. Muravölgyi László lett az Év Állatorvosa.


A szakmai konferenciára tavaly novemberben került sor az Állatorvostudományi Egyetemen. A fórum lehetőséget teremt arra, hogy a hazai állatorvosok megismerjék az új eljárásokat, készítményeket, de átfogó képet kapnak a magyarországi praxisok helyzetéről, illetve a forgalom növelésének módszereiről is.

2010-ben az állatorvosi hivatás elismerésére négy díjat alapítottak: az Év Állatorvosa, az Év Pályakezdő Állatorvosa, az Életmű Díjat és a Szakmai Nívó Díjat.

- A díjra csak szakmabeli jelölhet, és csak szakmabeli szavazhat. A kollégák, és az egyetemi tanárok döntik el, hogy kinek jár az elismerés. Kis szakma a miénk, ahol mindenki ismer mindenkit - tudtuk meg dr. Muravölgyi Lászlótól, az Év Állatorvosa Díj büszke tulajdonosától, aki hozzátette, számára ez az elismerés erkölcsi többletet is jelent.

1978 óta praktizál, az évek során megélője volt számos átalakulásnak. Kezdetben hiányszakmának számított az állatorvos, majd a nagy állami gazdaságok megszűnése után megnőtt a számuk, ma azonban ismét a hiányszakmák között tartják számon.

- Nagymértékben bővültek a diagnosztikai lehetőségeink. Eszközeink, és műtéti technikáink olyan fejlettek, mint humán orvoslással foglalkozó kollégáinké. A pályakezdők gyakran esnek abba a hibába, hogy ezekre a diagnosztikai eszközökre támaszkodnak, és kevésbé figyelmek az egyéb érzékelésre. Pedig az állat testtartása, egyes testrészei, a szemei, a hangulata nagyon sok mindet elárul, csak tudni kell olvasni a jelekből - vallja dr. Muravölgyi László.

Sokszor mondják, hogy az állatorvosok dolga nehezebb, mint embereket gyógyító kollégáiké. Minden állat másként működik, és még fajon belül is megfigyelhetőek lényeges különbségek, ráadásul az állatok az emberekkel ellentétben nem tudják elmondani, hogy mijük fáj.

Dr. Muravölgyi László lánya, dr. Muravölgyi Zsuzsanna is az állatorvosi hivatást választotta, 2013-ban kiérdemelte az Év Pályakezdő Állatorvosa díjat.