Hírek
Vizeli Csaba, a Monostori Erőd ügyvezető igazgatója, és Vanyur Tibor ezredes, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő Parancsnokságának vezetője hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá.
Az együttműködés a haza iránti szolgálatra elkötelezettek honvédelmi feladatokban való közreműködését segíti elő. Vizeli Csaba a sajtótájékoztatón elmondta: a Monostori Erődnek, mint a legnagyobb épített történelmi erősségnek Magyarországon kiemelt szerepet kell kapnia a honvédelemben, a hazaszeretetre való nevelésben.
A komáromi erődrendszer ugyanis kiemelt szereplője volt a magyarság legnagyobb szabadságharcának, és Klapka György tábornok személye is fontos pillére az erőd és Komárom történelmi tudatának és küldetésének.
- Hadkulturális központként szeretnénk funkcionálni, kiállításokkal, élő hadtörténeti bemutatókkal. Minden olyan jellegű kezdeményezés mellé szeretnénk állni, ahol a honvédelmi, hazafias nevelés fontos szerepet játszik. A céljaink és elképzeléseink közösek a Hadkiegészítő Parancsnoksággal – mondta az ügyvezető.
Vanyur Tibor ezredes szerint a komáromi erőd maga a hadtörténelem, és tartalmas, eredményes lesz az együttműködés az általa vezetett parancsnoksággal. Elmondása szerint a Hadkiegészítő Parancsnokság fő tevékenységi körébe tartozik a honvédelem ügyének népszerűsítése, a fiatalok honvédelem irányába terelése, és a honvédelmi nevelés, valamint a katonai toborzás is.
- Új lehetőséget látunk abban, hogy a közös tevékenységünket kiterjesszük, ezért írtuk alá a megállapodást. A parancsnokságnak megvannak a saját eszközei a fiatalok megszólítására, ezeket igyekszünk összekötni az erőddel és annak programjaival – nyilatkozta Vanyur Tibor. A megállapodás jegyében közös toborzásokat, oktatásokat, rendezvényeket szerveznek majd, és közös projekteket is kidolgoznak.
(kemma.hu)