Hírek



2015. 09. 21.
Mesterségünk címere

Három napon át a népi mesterségeké és játékoké volt a főszerep a Szabadság téren. A színpadon mese- és bábelőadások, koncertek, táncbemutatók sora váltotta egymást. A kavalkádhoz csatlakozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat komáromi csoportjának rendhagyó napja is.


- A Szőnyi Kulturális Egyesület öt kézművese mutatkozott be, Orbán Ilona kiállítással készült, illetve újdonságként ismerkedhettünk meg a gyöngyvarrással, és a különféle papíráruk készítésével. A Szabadság és a Jókai teret, valamint a Monostori erődöt igyekeztünk összekötni, hiszen az erődben zajlott az Európai örökség napok és az autómentes nap programja.

Szombaton déltől 5 óráig két fiáker közlekedett a tér és az erőd között, illetve a kerékpáros kalandtúra már itt elkezdődött. A Jókai téren és a malomnál felállítottunk egy-egy állomást - tudtuk meg Tóth- Lencse Andreától, a Monostori erőd turisztikai csoportvezetőjétől.

A kézműves vásár, a népi játékpark és a színpadi műsorok sokakat vonzott a Szabadság térre.

A Szabadság téren bemutatkozott a Mag-házban működő Csigaház is.

- A szülői csoport idén áprilisban alakult. Azokat a családokat szeretnénk összekötni és segíteni, akik sérült gyermeket nevelnek. Igyekszünk egymást támogatni, olyan előadókat hívni, akik bennünket érintő témákról tudnak beszélni. A rendezvényre olyan fejlesztő játékokat és eszközöket hoztunk, amiket a mindennapokban használunk - tudtuk meg Szarkáné Kis Katalintól.

A Szabadság téren zajló rendezvényhez csatlakozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat komáromi csoportjának rendhagyó napja és paralimpiája. A sportos rendezvényen hét csapat mérte össze tudását, többek közt fociban, futásban, kislabda dobásban és kosárlabdában. A két komáromi csoporton kívül érkeztek szervezetek Győrből, Dunaalmásról, Kömlődről, Tatáról.

- Fontosak az ilyen napok, hiszen együtt vagyunk, mozgunk, sportolunk. Egy baráti versengés zajlik itt, ahol mindenki nyertes, hiszen sportolhat - hangzott el Turi Bálint alpolgármester köszöntőjében.

- Szerencsére ez a nap már nem rendhagyó, hanem hagyományteremtő, hiszen nyolcadik alkalommal szervezik meg, a mostanit Czibor Zoltán világklasszis labdarúgó emlékére, aki azt vallotta, hogy az életben négy dolog fontos, a tisztesség, a becsület, szeretet és az akarat - tette hozzá dr. Molnár Attila polgármester.

A sportprogramok mellett a Szabadság tér színpadán táncos-zenés programmal léptek fel a sérültek, de énekelt a Twinner, a Magyar Lovas Színház Komárom művészei, és a Magyarock Musical Band is. A három nap alatt fellépett többek között a Borostyán Együttes, Horsa István és Zenekara, a Garabonciás, és a Vivat Bacchus. A péntek és szombat estét utcabál zárta. Vasárnap pedig a Kormorán búcsúztatta a rendezvényt.


Galéria: Mesterségünk címere