Hírek



2015. 08. 21.
Szent István ünnepe

Városunkban több helyen is megemlékeztek az államalapításról. Elsőként a koppánymmonostori városrészben, a Vezérek parkjában várták a komáromiakat, majd az ünnepség Szőnyben folytatódott. Szent István királyunk előtt nemcsak Magyarországon, de a határokon túl is főt hajtottak. Észak-Komáromban a 2009-ben felavatott István királyt ábrázoló szobornál ünnepeltek.


Azt, hogy ez a nép még ma is él Európa szívében, azt elsősorban Istvánnak köszönhetjük - e mondat szinte valamennyi ünnepségen elhangzott, hiszen Ő volt az, aki felismerte, milyen utat kell választani ahhoz, hogy a magyarság megmaradjon, ne jusson a kis népek sorsára, ne sodorja el a történelem vihara. István hagyatéka bennünk él és felelősséget ró ránk, hogy mit hagyunk hátra a következő nemzedékre.

Első szent királyunk megmutatta, hogy csak hittel, alázattal és kitartással lehet szolgálni a közösség ügyét.
István szilárd államot és törvényeket hagyott ránk, illetve létrehozta azt a szellemi hazát, ami az elmúlt 1000 esztendőben, bármit is hozott a történelem vihara, oszthatatlan egészként maradt a tudatunkban -
ezt már Czimbalmosné Molnár Éva nagykövet asszony mondta az észak-komáromi ünnepségen.
Első királyunk kijelölte az utat, amiről nem tértünk le. Bár jelenleg a megosztottság idejét éli a magyarság, a jövő az összefogásban van!

Az idei évben is elkészült a nemzet kenyere, Zenta, Beregszász, Lipót, Sepsiszentgyörgy, Észak-Komárom és Szolnok részvételével. Ennek egy 50 kilós darabját hozták el Észak-Komáromba, amit az egyházi vezetők megáldottak.

Szőnyben szintén megszegték az új kenyeret, melyet az ünneplők közösen fogyasztottak el.
Elmaradhatatlan része a komáromi augusztus 20-i rendezvényeknek a koppánymonostori Fenyves futás. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is sokan vállalkoztak a rövid- és a hosszú táv megtételére.


Galéria: Szent István ünnepe