Hírek



2015. 08. 17.
Falunap huszadszor, utcabállal

Aktív közösség szervezte a falunapot Komáromban, a koppánymonostori városrészben.


A koppánymonostori városrészben az egyik legnagyobb ünnep a falunap. A huszadszor is meghirdetett eseményfolyamon Czita János önkormányzati képviselő, alpolgármester méltatta a falunap jelentőségét, kiemelve a helyiek aktivitását köszöntőjében. A résztvevők nagy tapssal fogadták azt a bejelentést, hogy a helyi hagyományőrző civil szervezetet, a Koppánymonostori Kulturális Egyesület működteti a nyár eleje óta a városrész művelődési házát, amely új lendületet adhat a helyi kezdeményezéseknek. Ezt a gondolatot osztotta meg hallgatóságával Kőrösi Flórián, az egyesület elnöke is.

Elmondta: a szervezet több nagy városrészi programot szervez, a falunap mellett a közelgő szüreti felvonulást, a ki mit tud?-ot, a több kiállítást, amelyből ízelítőt láthattunk a mostani falunapon is a művelődési házban. A helyiek a hatalmas sátor árnyékában élvezték a mazsorettek bemutatóját, a BECCA együttes zenés műsorát, a Wolf Kati előadását: a temperamentumos énekesnő a helyi közönséget is bevonta az előadásba a közös éneklésbe, a gyerekeket pedig még a színpadon is megmozgatta. Nagy siker kísérte a bűvészbemutatót és a Fekete Szemek – Bódi Gusztiék koncertjét. A falunap utcabállal ért véget, amelyen a Tequila zenekar húzta a talpalávalót.

(kemma.hu)