Hírek



2015. 07. 13.
V4-es alkotótábor a WF-en

A V4-es nemzetközi alkotótábor második ciklusának zárására került sor városunkban, a WF Szabadidőparkban. A projektet 8 évvel ezelőtt indította el Észak- és Dél-Komárom a romániai Szászsebes önkormányzatának kezdeményezésére, amihez Észak-Komárom másik testvérvárosa, a csehországi Kralupy nad Vltavou is csatlakozott.


- A tábor adott ciklusában ugyanazok a fiatalok vesznek részt, akik a vándortábor során minden évben más-más városban ismerkednek a különféle kézműves technikákkal, és az adott ország kultúrájával, hagyományaival, szokásaival - tudtuk meg a tábor egyik szervezőjétől, Csordás Árpádtól.



A fiatalok az utolsó évben mindig városunkba látogatnak, ahol idén a kosárfonással, a komáromi láda kicsinyített másának, és a komáromi kisleány készítésének módjával ismerkedtek meg.

- Olyan dolgokat készíthettünk, melyeket aztán hazavihetünk ajándékba. Nekem nagyon tetszett az összes kézműves eljárás, persze egyik sem volt túl egyszerű, de sok segítséget kaptunk - mondta az észak-komáromi Bibiána Grolmusová.

A fiatalokat a kézművességen túl számtalan program és kirándulás várta.

- Elmentünk a Balatonhoz, ami nekem nagyon tetszett, mert még sosem jártam ott. Jó lenne a családommal is visszatérni ide - mesélte a Kralupy nad Vltavou településről érkezett Nikola Vojteková.

A fiatalok négy éve ismerik egymást, így jó barátságok születtek a tábornak köszönhetően.

- Az elején kicsit döcögősen ment a beszélgetés, de aztán belejöttünk. Vagy angolul beszélgetünk vagy segítséget kérünk azoktól, akik beszélnek szlovákul, csehül vagy románul - tette hozzá Horváth Szonja.

- Örülök, hogy részese lehettem ennek a programnak, hiszen rengeteg korombelivel ismerkedtem meg, illetve számos kézműves eljárást tanultam meg - mondta a szászsebesi Mazilu Iuliana.

A tábornak a szervezők reményei szerint lesz folytatása, így jövőre egy újabb négyéves ciklus kezdődhet el.