Hírek
Június 15-én, pontban 11 órakor kezdődött a megemlékezés a Frigyes laktanya közelében felállított Radetzky-emlékműnél, hiszen 1918-ban azon a napon, abban az órában zajlott a legvéresebb ütközet a Piave folyó partján, ahol a Radetzky-huszárezred több száz katonája vesztette életét.
Hozzátette, hogy a Radeztky-huszárok a magyar hadsereg elit alakulatát jelentették, a háború után az ezred életben maradt katonáit leszerelték. Jól mutatja a veszteséget, hogy a csata 25. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen már csak egyetlen Radetzky-huszár jelent meg.
A dombormű története sem mindennapi, hiszen Szentgyörgyi István alkotását 1931-ben avatták fel a Radetzky huszároknak egykor helyet adó Frigyes laktanya közelében. A szovjet csapatok bejövetele után a szobrot eltávolították, egy rövid ideig Nyíregyházára vitték, majd 1988-ban a városháza mögötti parkba került. Újraavatására 2011-ben került sor. Oláh Kálmán érdekességképpen elmondta azt is, hogy a dombormű 1931-es avatásakor a polgármester egy társaságtól 2500 pengős betétkönyvet kapott, hogy minden év június 15-én gyászmisét mondassanak a huszárokért és megkoszorúzzák az emlékművet.
„A város közössége minden év június 15-én mondasson gyászmisét az elesett hősökért, gondoskodjék arról is, hogy a protestáns templomokban is legyen ez alkalomból istentisztelet, végül, hogy a város polgármestere, vagy más képviselője minden év június hó 15-én délelőtt 11 órakor, amely időpontban a leghevesebben dúlt a piavei csata koszorúzza meg a hősi emlékművet!”
Alapy Gáspár
polgármester