Hírek



2015. 05. 18.
Tiszta udvar, rendes ház

A városvezetés ezúttal Nyikus Józsefné, Ilonka nénit köszöntötte 90. születésnapja alkalmából.

Ilonka néni tősgyökeres szőnyiként látta meg a napvilágot. A háborút, a szovjetek bevonulását testvérével Pannonhalmán vészelték át. A postán kezdett dolgozni, majd előbb az akkori községi, illetve Szőny 1977-es Komáromhoz csatolását követően a városi tanács dolgozója lett. Éveken át teljesített szolgálatot a szőnyi kirendeltségen. Férjével, aki a megyei tanács köztisztviselője volt a háború után ismerkedtek meg. Az évek során egy lányuk, Zita és egy fiuk, Csaba született. Lányát a komáromiak a Feszty Árpád Általános Iskola ének-zene tanáraként, a Vox Femina Nőikar állandó tagjaként, a Vivace Zenei Egyesület jelenlegi elnökeként, és a Komáromi Erődök Barátainak Egyesülete aktív tagjaként ismerhették meg.



Gyermekei révén három unokával áldotta meg a sors, akik jelenleg egyetemi tanulmányaikat végzik, illetve épp most állnak a nagybetűs élet küszöbén.

Ilonka néni ellátja magát, rendben tartja a házat, süt, főz. Kiváló egészségnek, és szellemi frissességnek örvend, saját bevallása szerint gyógyszert sem szed.

Dr. Molnár Attila polgármester, dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester és Sárai János önkormányzati képviselő ajándékkosárral és miniszterelnöki köszöntőlevéllel kedveskedtek az ünnepeltnek!