Hírek



2015. 03. 23.
Vállalkozói fórum az erődben

A városban megtelepedett cégek képviselői mellett jelen volt Czunyiné dr. Bertalan Judit államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője, és Kancz Csaba kormánymegbízott is.


A résztvevőknek dr. Molnár Attila vázolta fel a város idei költségvetését. A polgármester elmondta, hogy míg 2004 és 2008 között több mint 5 milliárdos iparűzési adóval számolt a város, addig 2010-2011-ben már csak 1,7 milliárddal, idén pedig eddig mindössze fél milliárd forinttal gazdálkodhatnak. A költségvetést is ehhez kell igazítani. A testület nem akarta a komáromiakat újabb adókkal terhelni, ezért inkább az önkormányzati tulajdonba lévő cégek átalakítása mellett döntöttek.

- Azért szeretnék pozitívumokról is beszámolni. Több állami projekt zajlik városunkban, melyek kiemelt beruházásnak számítanak, ilyen a gátrendszer épülése, a Csillag erődben zajló fejlesztés, és az új Duna híd építése, ami a tervek szerint 2018-ra elkészülhet. Egy határon átnyúló pályázatnak köszönhetően zajlik az önkormányzat tulajdonában lévő 40 hektáros zöldmezős beruházásra kiválóan alkalmas terület közművesítése az ipari parkban - vázolta a helyzetet a polgármester, hozzátéve, hogy a gazdasági nehézségek ellenére is mindössze 3 százalékos a munkanélküliség városunkban, ami az itt megtelepedő vállalkozásoknak, cégeknek is köszönhető.

Kancz Csaba kormánymegbízott a közigazgatásban zajló változásokról tájékoztatta a cégek képviselőit. A pozitív hatások a nyár elején várhatóak.

- Az elmúlt időszak szervezeti átalakításai azt a célt szolgálják, hogy az ügyintézés könnyebb és gyorsabb legyen. A vezetői létszámokat csökkentettük, az ügyintézői létszám azonban nem változott. Fontos számunkra is, hogy a kapcsolatrendszer az állami szervek, az önkormányzatok és a vállalatok között jól működjön - mondta a kormánymegbízott.

Czunyiné dr. Bertalan Judit kiemelte, hogy a befektetőbarát környezet kiépítése minden önkormányzat érdeke. Az államtitkár beszélt a közbeszerzési rendszer átalakításáról, ami a vállalkozások számára kedvezőbb feltételeket kínál majd, illetve arról, hogy a jövőben több pénz jut a munkahelyteremtő beruházásokra. Szólt továbbá a szakképzési rendszer átalakításáról is, melynek egyik előnye, hogy a térségi igényeknek megfelelő rendszert hoznak létre, mely tökéletesen illeszkedik a munkapiaci elvárásokhoz.