Hírek



2014. 06. 17.
Balatonon nyaralhatnak a legjobbak

Városunk tíz kiválóan teljesítő általános- és középiskolása idén is kiérdemelte, hogy családjával egy hetet tölthessen el az önkormányzat balatonfövenyesi üdülőjében. Az oklevelek ünnepélyes átadására június 11-én a városházán került sor.

– Komárom valamennyi iskolája 2011 óta egy-egy példamutató diákot jelölhet erre a kitüntetésre. Az önkormányzat Balatonfövenyesen négy összefüggő és egy különálló üdülővel rendelkezik, ide mehetnek el egy hétre azok a családok, akiknek gyermeke kiválóan teljesíttet az adott tanévben – nyilatkozta dr. Molnár Attila polgármester.

Az üdülési jog nem kötődik szociális rászorultsághoz, kizárólag a fiatal iskolai teljesítménye számít.

– A családi nyaralást a gyermek szorgalma, és kitartása biztosítja. Ezeket a tanulókat példaként szeretnénk állítani a többi diák elé. Szeretnénk, ha minden iskolás megértené, az a fiatal, aki tanul és jól teljesít, nem stréber, hanem az életre készül fel – mondta az átadón Turi Bálint alpolgármester.

A Bozsik József Általános Iskolából Szabó Dávidot tartották érdemesnek az üdülésre.

– Azzal indokolták, hogy nagyon jó a tanulmányi eredménye és rendszeresen kiveszi részét az iskolai közösségi munkából. Eddig is nagyon büszke voltam a fiamra, ezútán azonban, ha lehet még inkább az leszek – tudtuk meg Dávid édesanyjától.

A család egyébként idén nem tervezett nyaralást, mert éppen a lakást újítják fel, így különösen megörültek a lehetőségnek, hogy egy hetet tölthetnek el a magyar tenger partján. A tíz diák és családjuk két turnusban használhatja majd az önkormányzat balatonfövenyesi üdülőjét.


Galéria: Balatonon nyaralhatnak a legjobb diákok