Hírek



2014. 06. 17.
Élelmiszercsomagot kaptak a rászorulók

Június 11-én és 12-én ismét élelmiszercsomagot osztottak a Csokonai Művelődési Központban a rászoruló családoknak. Az eseményt a Komárom és Környéke Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata szervezte és az önkormányzat finanszírozta.


- Ezekkel az élelmiszercsomagokkal közel 630 családon tudunk segíteni. Az évi két alkalmat az önkormányzat saját költségvetésből oldja meg, ez körülbelül 3-4 millió forintot jelent. Úgy gondolom, hogy ebben az esetben nem a pénz számít, hanem a segítség, amit ezáltal nyújtani tudunk. Eddig évente két alkalommal osztottunk élelmiszert, de jövőre szeretnénk ezt háromra emelni – mondta el dr. Molnár Attila polgármester.

Ez utóbbi már csak azért is fontos lenne, mert pillanatnyilag az uniós élelmiszerosztás szünetel, így míg korábban évente négy alkalommal kaptak tartós élelmiszert a családok, addig az idei esztendőben már csak az önkormányzatra támaszkodhattak.

A csomagok összeállításánál figyelembe vettük az élelmiszerbiztonsági előírásokat, így olyan alapanyagokat választottunk, melyek a nagy melegben sem romlanak meg – tette hozzá dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester.

- Egy-egy csomag búzadarát, tartós tejet, száraz tésztát, kekszet és sárgaborsót tartalmazott. Az osztás lebonyolítását a Komárom és Környéke Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata vállalta magára, de nagyon sokat tett a gördülékeny munkavégzés érdekében a GoodMill Zrt., a Saxum Kft. és a rendőrség is.
-A rászorulóknak másfél nap állt rendelkezésére, hogy a csomagokat átvegyék. Az élelmiszerekből kevés ráfordítással többféle étel készíthető, ez is fontos szempont volt az összeállításnál –
tudtuk meg a Komárom és Környéke Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatának vezetőjétől, Csöngei Ildikótól.

A legkisebb csomag nagyjából 8 kilós volt, de a mennyiség a család létszámától függően emelkedett.

-A tapasztalatok azt mutatják, egy-egy ilyen alkalom nagy segítséget jelent a komáromi családoknak, ezért az élelmiszerosztást idén még egyszer, karácsony előtt szeretnénk megismételni – tette hozzá dr. Molnár Attila.


Galéria: Élelmiszercsomagot kaptak a rászorulók