1920. június 4-én a Párizs mellett lévő Versailles-i kastély parkjában található Nagy-Trianon épületében írták alá az első világháborúban vesztes Magyarország új határait felrajzoló szerződést. Ez az esemény történelmünk egyik legnagyobb, a lelkekben máig élő tragédiája. A fájó eseményre emlékezik immár negyedik éve a városvezetés és az Endresz Csoport a Turul-szobornál.



Ahogy a megemlékezésen Nagy Miklós kifejtette, a 94 évvel ezelőtt történt békediktátum aláírása nem pusztán egy esemény, de egy máig tartó folyamat, hiszen újabb és újabb Trianon következik be akkor, amikor a Felvidéken elveszik valakinek az állampolgárságát, amikor Délvidéken megvernek egy magyart, amikor Erdélyben átírnak egy magyar helységnévtáblát, amikor Kárpátalján meggyaláznak egy emlékművet.

– Az esemény hazánk és történelmünk egyik legnagyobb tragédiája volt, ami egyben városunk kettészakítását is jelentette. Ez a mai napig meghatározza az itt élő emberek életét, cselekedetét és gondolkodását – hangzottak Nagy Miklós szavai.

Máté László református esperes a trianoni szerződés egyházközségre és a hívőkre gyakorolt hatásáról beszélt. Beszédében kifejtette, hogy milyen ereje van az összetartozásnak, annak az összetartozásnak, ami nem a térképen látható, hanem a szívekbe, a lelkekbe van írva. Ez az összetartozás megjelenik a múltunkban, a jelenünkben és a jövőnkben.

– Összetartanak bennünket az igaz történetek és a költött mesék, a dalok, az álmok közös nyelve. Az Illyés Gyula óta használt kifejezéssel élve: az ötágú síp hangja. Összetartozásunk a határokon átívelő emberi kapcsolatok, rokoni szálak, a közösségek együttműködésének valósága. Összetartozásunknak itt Komáromban, a kitelepítések emlékvárosában különös jellegzetessége van - mondta az esperes.

Június 4-i együttlétünk azt üzeni, hogy összetartozunk, mert összeköti a világ magyarságát a közös múlt, a közösen megélt jelen és a közösen formált jövő. A megemlékezés végén a résztvevők koszorúkat helyeztek el Turul-szobor talapzatánál.