Hírek



2014. 04. 29.
A Csokonai lakótelepen zajlott a bejárás

Dr. Molnár Attila polgármester és a körzet képviselői, Dombay Gábor és Turi Bálint mellett a fórumon a műszaki osztály munkatársai, a közterület felügyelet és a Saxum Kft. vezetője vett részt.


- Most elsősorban azokra a területekre koncentrálunk, amelyek jól körülhatárolhatók, és sok embert érintenek a felmerülő problémák. A bejárás alkalmával a szakemberekkel közösen nézzük végig a lakóövezeteket. A legtöbb felvetés a közterületek tisztaságával, a járdák és az utak minőségével kapcsolatban merült fel. A családi házas övezetben, ahol egy-egy ilyen bejárás a nagy távolságok miatt nem igazán kivitelezhető, ott fogadóórát tartunk a lakosok számára, hogy ők is elmondhassák véleményüket, ötleteiket, javaslataikat. Arra bíztatok minden komáromit, hogy éljen ezzel a lehetőséggel és szépítsük, építsük közösen városunkat, Komáromot – nyilatkozta dr. Molnár Attila polgármester.

Az eső sajnos bekényszerítette a résztvevőket az egyik tömb alá, a lakók itt mondták el észrevételeiket az illetékeseknek, akik az időjárás kedvezőbbre fordultával személyen is megtekintették a környéket.

- A lakótelepen jelenleg a legnagyobb gondot az állattartás, főként a nagytesű kutyák futtatása jelenti. Elszaporodtak a macskák is, így segítséget kérünk majd a Rex Állatvédő Egyesülettől, hiszen 30-40 macska rengeteg kárt okozhat. A lakók panaszkodtak a helyben található cégek okozta zajhatásra is, amit a társaságok igyekeznek csökkenteni, szigeteléssel vagy azzal, hogy készáruraktárt hoznak létre. Többen jelezték, hogy kérik a Jókai téren álló ruhagyűjtő konténer áthelyezését is, illetve jelezték, hogy a Temető utcában nagy a teherautó forgalom – tájékoztatott Dombay Gábor képviselő.

Turi Bálint alpolgármester, aki egyben a körzet egy részének képviselője is elmondta, hogy fontosnak tartja, azt, hogy a lakókörzetében élők közvetlenül is fordulhassanak hozzá azokkal az észrevételekkel, javaslatokkal, amelyek megoldása közös ügyünk. Bemutatásra kerültek a Tengerészeti emlékmű felújításával kapcsolatos tervek, valamint az Igmándi úti tömb mögött kialakítandó park és játszótéri övezet jövőbeli elképzelései is.

A problémák feltárása és közös megoldása a jövőben is folytatódik bejárások illetve körzeti fogadóórák formájában.


Galéria: Bejárás 2014. május