Hírek



2014. 02. 13.
A legnagyobb adózókat köszöntöttük

Dr. Molnár Attila polgármester, valamint a városvezetés több tagjának részvétele mellett Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott is megjelent azon az rendezvényen, ahol városunk legnagyobb adózóit köszöntötték. Az eseménynek a városháza díszterme adott otthont.


Elsőként dr. Molnár Attila polgármester foglalta össze a tavalyi évet.

– Szeretném megköszönni azt a segítséget, amit Önök városunknak nyújtanak. A 2013-as év embert próbáló volt. Egyrészt szembe kellett néznünk a rendkívüli hóhelyzettel, másrészt a rekordszintű dunai áradással. Önök a kritikus napokban azonnal jelezték, hogy minden segítséget megadnak nekünk, legyen szó akár emberi, akár gépi erőről – mondta a polgármester, aki arról is beszélt, hogy a következő 2-3 évben mintegy 35 milliárd forint összértékű kormányzati fejlesztés valósul meg Komáromban. Ezek a beruházások több évtizedre meghatározzák majd a város jövőjét.

A polgármester idesorolta az új Duna híd megépítését, vagy épp a dunai gátrendszer megvalósulását, amelynek alapkőletételére február 20-án kerül sor. A Csillag erőd egyedülálló turisztikai látványossággá válik majd, itt a Szépművészeti Múzeum szoborparkja kap helyet. A Selye János Kórházban közel 1 milliárdos fejlesztés valósul meg, és javában zajlik a koppánymonostori hulladéklerakó rekultivációja is. Folyamatban van továbbá a geotermikus pályázat, melynek jóvoltából termálvízzel válik fűthetővé az önkormányzati intézmények egy része és a Csillag lakótelep. Az 1,1 milliárdos beruházáshoz Komárom félmilliárdos támogatást nyert tavaly. Az önkormányzat egy új, 40 hektáros területtel is gazdagodott az ipari park szomszédságában, ahová várják az új befektetőket. A terület 600 millió forintos közművesítése uniós pályázatból zajlik, melynek támogatottsága 95 százalékos. A tavalyihoz képest az idei költségvetés valamivel kevesebb helyi adóbevétellel számol ugyan, de ez jelentősen hozzájárul majd városunk fejlődéséhez.

Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott beszédében megköszönte a gazdasági társaságoknak, hogy adóforintjaikkal segítenek a város fejlődésében, illetve, hogy munkahely-teremtési potenciáljuknak köszönhetően Komáromban a legalacsonyabb az álláskeresők aránya. A kormányzati beruházások közül kiemelte az új híd jelentőségét, rámutatva, hogy az új összekötő megépítést további közúti infrastrukturális fejlesztéseknek kell majd követniük.

- A Duna-híd összekapcsolja a dél-szlovákiai és az észak-dunántúli területek gazdasági szereplőit, így egyfajta észak-déli tengelynyitást eredményez –
fogalmazott a kormánymegbízott, majd hozzátette a magyar kormány az új hétéves uniós költségvetési időszakra olyan szerződést kötött, hogy a lehívások 60 százalékát munkahelyteremtésre kell fordítani. Jó esély van arra, hogy ebből Komárom és vidéke is részesüljön.

- A kormány a kis- és középvállalkozások megmaradását is folyamatosan támogatja különféle foglalkoztatási és képzési programokkal, illetve a korábban bejelentett és tető alá hozott munkahelyvédelmi akciótervvel is. Törekvéseink szerint ezek a programok nyitott ajtókra találnak a nálunk működő gazdasági társaságoknál, és hozzájárulnak ahhoz, hogy hazánk termelési központtá válhasson – zárta gondolatait Czunyiné dr. Bertalan Judit.


Galéria: A legnagyobb adózókat köszöntöttük