Hírek



2013. 12. 20.
Az összefogás éve

Míg tavaly városunk rendkívüli gazdasági nehézségekkel küzdött, addig az idei esztendőben a természet erői próbáltak meg minket. Komárom azonban ismét kiválóan vizsgázott összefogásból. Dr. Molnár Attila polgármester értékelte az évet.

Polgármester úr, mi jut elsőként eszébe, ha az idei esztendőre gondol?

A köszönet. A komáromiak nem hagyták cserben a városunkat, a legnagyobb szükség idején településünk jelesre vizsgázott emberségből, segítőkészségből. Gondolok itt a márciusi rendkívüli hóhelyzetre, mikor is másfél napra megbénult térségünk közlekedése, ezrek ragadtak az autópályán. Azok a napok megmutatták, hogy mennyire fontos az összefogás, hogy baj esetén igenis képesek vagyunk tenni egymásért! És amikor azt gondoltuk, túl vagyunk a nehezén, jött az évszázad árvize. A Duna emberemlékezet óta nem tapasztalt magasságban 845 cm-en tetőzött városunknál, de végül is sikerült medrében tartani a folyót. A hivatalos szervek mellett köszönet illet valamennyi civil szerveztet és önkéntest, aki hozzájárult, hogy megmeneküljünk a legrosszabbtól.

Ugyanakkor az év nem csupán a természeti katasztrófákról szólt, hiszen akadt nem kevés örömteli bejelentés is.

Városvezetőként minden követ megmozgattam, hogy a dunai gátszakasz megépítését előremozdítsam. Az Országgyűlésben felszólalásomra konkrét időpontot kaptam, a Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a közel 7 milliárd forintból megvalósuló Komárom- Almásfüzitő szakasz gátrendszere 2015-re elkészül. Ehhez kapcsolódik, hogy ősszel Orbán Viktor miniszterelnök úr ismét megerősítette azt a korábbi hírt, miszerint 2017-re állni fog az új dunai hidunk is.

Az elmúlt esztendőkhöz képest, hogyan alakult a városi büdzsé, mennyiből gazdálkodhatott az önkormányzat?

Költségvetésünk stabil és kiegyensúlyozott, olyannyira, hogy saját eszközeinkkel is képes vagyunk csökkenteni a jövő évi rezsit: 2014-től eltöröltük a kommunális adót! Több mint 5 milliárd forintból gazdálkodhattunk idén, ebből közel 1 milliárd forintos beruházási-fejlesztési keret állt rendelkezésünkre. Ezzel együtt is óvatos optimizmussal tekintek a jövőbe. Emlékszünk, a 2012-es év nagyon nehéz volt. A gazdasági válság, illetve a legnagyobb adózóink piaci helyzetének romlása okán több százmillió forintos tartozást halmoztunk fel. Rendkívül feszes gazdálkodásra volt szükségünk ahhoz, hogy ma elmondhassuk, településünk ott van aközött a 26 hazai városi között, amelynek nincs se hitele, se tartozása. Ezért pedig köszönet illet minden komáromit. Persze akkor sem akadályoztak meg minket ezek a nehézségek, hogy folytassuk a korábban megkezdett beruházásokat.

Gondolok itt az elkerülő útra, az Alapy Iskola új műhelyének és épületének felújítására, a játszótér- korszerűsítésekre, a Szivárvány Óvoda új tornatermének felépítésére, az új védőnői épület, valamint az új WI-FI pontok kialakítására. Az idei esztendőben azonban már félmilliárd forintot költhettünk saját forrásból út és járdaépítésre, felújításra, új lámpás kereszteződések építésére, közvilágítás- fejlesztésre, de ezekről később részletesen is szólnék. Új kisállatmenhelyet is avattunk, továbbá a részben társadalmi munkában felújított lőtér is hamarosan átadjuk, csakúgy, mint a város első műfüves pályáját.

A kiegyensúlyozott büdzsé tehát hozta magával az új beruházásokat, fejlesztéseket…

Az infrastrukturális beruházásokat úgy próbáltuk összeállítani, hogy azok mindenekelőtt az óvodába, illetve az iskolába járó gyermekek biztonságát szolgálják. Fontos további szempont volt, hogy a körzetbejárások alkalmával a hozzánk eljuttatott jogos lakossági kérelmek is helyet kapjanak. Ezeket az építkezéseket egytől egyig saját forrásból, azaz hitel nélkül finanszíroztuk. A fejlesztéseket folytatni kívánjuk a következő esztendőkben is. Az útberuházások mellett az idei költségvetésből is jutott a kis- és középvállalkozások működési és fejlesztési támogatására, a civil szervezetekre, az egészségügyre és szociális kiadásokra, valamint az oktatásra is.

Az év nagyberuházásai közé tartozott a Monostori erőd Dunai bástyájának felújítása, mely a Monostori Erőd Nonprofit Kft. fejlesztése volt. Új idegenforgalmi szolgáltatóegység épült, ahol egy, a dunai hajózást (többek között a híres bőgőshajót) és a folyó menti mesterségeket bemutató állandó tárlat is helyet kapott. Városunk egyébiránt ma már nem csupán az erődök városa, hanem a felvidéki kitelepítettek emlékvárosa is. Javaslatomra és a Kecskés László Társaság kezdeményezésére a Magyar Országgyűlés elsöprő többséggel minősítette április 12-ét a Felvidékről kitelepítettek emléknapjává. Végre elismerésre került annak a több tízezer embernek az ügye, akiket érintett ez a borzalmas és megalázó egyoldalú kitelepítés. Itt mondom el, hogy az idei esztendő Kecskés László emlékév is volt városunkban. Komárom neves szülöttje, a Felvidékről származó egykori helytörténész és múzeumalapító idén lett volna 100 éves. A jubileumhoz kapcsolódva a Kecskés László társaság kezdeményezésére több eseménnyel is tisztelegtünk Laci bácsi emléke előtt. Nemes Andrásné a társaság vezetőjeként magas állami kitüntetésben részesült az idén.

Jelentős eredmény, hogy végre megkezdődött az egykori monostori hulladéklerakó rekultivációja. A nettó 290 millió forint összértékű beruházás várhatóan a jövő év tavaszán fejeződik be.

Engedje meg, hogy néhány szóban kitérjek a közbiztonságra is. A közelmúltban adtuk át a város új, tíz millió forintból kiépített térfigyelőkamera-rendszerét. Ezzel összefügg, hogy a 06-80-102-653-as ingyenes zöld számon a hét valamennyi napján hívható 24 órás közterület-felügyeletet teljesen magukénak érzik már a komáromiak, havi szinten több száz hívás érkezik be.

Az év végére is jutott egy megnyert pályázat…

Nemrég jelentettük be, hogy sikeresen vettünk részt egy megújuló energia pályázaton, amelynek elkészülte után a gyógyfürdőnk, illetve a közintézményeink jelentős részét földhővel fűtjük majd. Az 1,2 milliárd forint összköltségű projekthez mintegy félmilliárd támogatást nyertünk. A beruházás által éves szinten kb. 110 millió forintot spórolhatunk majd meg. A projekt önrészét szintén pályázati úton tervezzük finanszírozni, ha ez sikerül, városunknak nem kerül majd külön költségbe a rendszer kiépítése. A beruházás folytatásaként pedig a távhővezetékek cseréjét, korszerűsítését tervezzük, ami további megtakarítást jelent majd nemcsak önkormányzati, de háztartási szinten is.
További terveink között szerepel az ipari park közművesítésének folytatása is.

A beruházások, felújítások után térjünk át a mindennapokra, elsősorban napjaink egyik fő kérdéskörére, a munkahelyteremtésre…

Azt, hogy a munkahelyteremtésben jó irányba haladunk, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a GoodMills malomipari cég nemrég jelentős fejlesztést hajtott végre a helyi üzemében, csakúgy, mint az Ipari Parkban a Mylan, vagy épp a Kayser Automotive. Okkal bizakodhatunk abban is, hogy a Nokia a Microsofttal történő egyesülés után is egyre több munkavállalót foglalkoztat majd. De, ha már a mindennapokról kérdezett, saját eszközeinkkel is próbálunk segíteni. 2011-ben nem emeltünk közüzemi díjat, talán nem is volt még egy ilyen hazai város! A családok terheinek további csökkentésére bevezettük a diákok utazási támogatását, a kismamák ingyenes helyi utazásának lehetőségét, a kelengyepénzt, a 70 éven felüliek térítésmentes szemétszállítását, a negyedévenkénti tartósélelmiszer-osztást.

Minden évben részt veszünk a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj-programban és az iskolatej- programban, továbbá nyaranta vendégül látjuk városunk legjobb tanulóit és családjukat az önkormányzat balatonfövenyesi üdülőjében, természetesen ingyen. Az egészségügy területén Kincset ér címmel kidolgoztunk és akkreditáltattunk egy átfogó prevenciós programot. Ennek egyik nagyon fontos eleme a humán papillomavírus (HPV) elleni ingyenes védőoltási programunk. Ezeken felül sikerrel vezettük be a Füstmentes Komáromért programot, amelynek keretében közintézményeinkben teljes füstmentességet hirdettünk.

Polgármester úr többször hangsúlyozta, hogy az idegenforgalomban lehet a város jövőjének egyik alappillére.

A gyógyfürdőben próbálunk vonzó fejlesztéseket végrehajtani, illetve olyan programokat tető alá hozni, amelyek növelhetik a vendégek számát. A fürdő látogatottsága ezen intézkedéseknek köszönhetően az idei nyáron ugrásszerűen megnőtt. Elkészült a fejlesztés átfogó terve is. Ennek megvalósítása azonban nem önkormányzati feladat, hiszen többmilliárdos szállodaépítésről, illetve a hozzá kapcsolódó infrastruktúra kiépítéséről van szó. Itt jegyzem meg, hogy a gyógyfürdővel közösen ingyenes úszásoktatási programot állítottunk össze. Fontos, hogy minden komáromi gyermek tanuljon meg úszni!

Említettem, hogy a Monostori erődben elkészült a Dunai bástya felújítása, ami szintén jelentős turistacsalogató lehet. Kormányzati és helyi szándék van a Csillag erőd kulturális célú felhasználásra is. Idegenforgalmi és városmarketing szempontból az országos hírű előadásokat színpadra állító Komáromi Magyar Lovas Színháznak is fontos szerepe van.

Hamarosan itt a karácsony, az ünnepek hogyan telnek majd…

A karácsony a családé. Az ünnepeket a feleségemmel és a kisfiammal töltöm. Megfelelő háttér és támogatás nélkül lehetetlen lenne helytállnom a mindennapi kihívások során. A komáromiaknak egy Márai Sándortól vett idézettel kívánok áldott békés karácsonyt és reményteli, boldog új esztendőt:

„Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában,
nemcsak te és én, hanem az egész
világ, az emberiség, amint mondják,
hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda
és megváltás nélkül élni.”