Hírek



2013. 12. 18.
Az év utolsó testületi ülésén történt

Az év utolsó tanácskozását tartotta Komárom Város Képviselő-testülete, amelyen többnyire jogszabályi kötelezettségek miatti döntések születtek.

Elfogadták a helyi hulladékkezelési közszolgáltatásról, valamint a szociális és gyermekvédelmi ellátásokról, és a közterületek használatáról és rendjéről szóló rendelet tervezeteket.

Tárgyalták és jóváhagyták a háziorvosi, fogorvosi, védőnői, gyermekorvosi körzetekről szóló önkormányzati rendeletet, valamint az óvodai és iskolai körzetek módosítását, amelyekre elsősorban az elmúlt években épült új közterületek miatt volt szükség.

Módosították a helyi építési szabályzatot és szabályozási tervet, amelyet a 13-as út kiszélesítése indokolt.

Döntöttek a Komárom-Almásfüzitő árvízvédelmi szakasz kiépítéséhez szükséges önkormányzati tulajdonú ingatlanok állami tulajdonba történő átadásáról is, melynek következtében felgyorsulhat a dunai védmű megépítése.

A testület egyhangúlag további öt évre bizalmat szavazott Számadó Emesének, a Klapka György Múzeum jelenlegi igazgatójának.

Az ülését megelőzően a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola diákjai tették meghittebbé a hangulatot, majd dr. Molnár Attila polgármester ünnepi gondolataival zárult a 2013-as esztendő utolsó testületi ülése.