A támadás magyar részről indult meg, ekkor még csak többnyire a Simunich vezette császári erők álltak a magyarokkal szemben, a fővárosból visszavonuló császári hadtesteket Schlik tábornok irányította. Knezich Károly ezredes 4000 emberrel átkelt a Dunán. Kiss Pál ezredes ezalatt elfoglalta Újszőnyt, és (Koppány)Monostort, valamint a Duna jobb partján lévő sáncokat. Délelőtt 9 óra tájban Damjanich kitört a várból és Kiss Pállal együtt középen támadja meg Schliket. Ezalatt Görgey Ács felé vonulva az ellenség bal szárnyát támadta meg. Klapka ezalatt Ószőnybe vonult. Heves küzdelem után az osztrákok túlsúlyba kerültek, s a magyar hadakat visszakényszerítették a Csillagerődbe.

Ugyanakkor Nagysándor a fővezér parancsa ellenére, jobb oldalon hátulról megtámadta Schlik csapatait. Montenuovo tábornok haderejével megerősödve szétverte a támadókat, s rögtön Damjanich ellen indult, de sikertelenül. Déli egy órakor Görgey félbeszakíttatta a harcot, egyrészt, mivel a magyar tüzérségnek elfogyott a lőszere, másrészt, mert a császáriak visszavonultak, és hatásos üldözést a kimerült huszárlovaktól már nem lehetett várni. Az osztrákok Győr felé vonultak vissza, több mint 2000 embert veszítve. A magyarok vesztesége 800 fő körül volt.

Komárom felmentése és a császári királyi csapatok kiűzése után Buda ostroma tűnt a szabadságharc legszebb győzelmének, mind a szabad főváros jelentette politikai vonzatokat, mind a várban található készletek megkaparintása által elérhető katonai eredményeket figyelembe véve.

A tavaszi hadjárat során a magyar fél mindegyik hadszíntéren létszámhátrányból képes volt megverni a császári hadakat, és az akaratát rá tudta kényszeríteni az ellenségre. A főhadszíntéren elért sikerekbe jelentősen belejátszott a magyar hadvezetés rugalmassága, és a különböző seregtestek többnyire jól összehangolt munkája. Ehhez képest a császári alakulatok létszámbeli fölényük ellenére csak annyit voltak képesek elérni, hogy a döntő vereséget –visszavonulással - mindannyiszor elkerüljék. A sikeres tavaszi hadjárat biztosította az ország erőforrásait a kormányzat és a hadsereg számára, ami megteremtette a lehetőséget az ellenállás sikeres folytatására, a politikai önállósodásra, és az időt a felkészüléshez egy újabb hadjáratra.

A tavaszi hadjárat után a császári fél joggal tartotta aggasztónak a helyzetét: ha a magyar seregeknek rendelkezésre állt volna néhány hónap, semmi sem indokolta volna, hogy a Rábától Bécsig ne történjék ugyanaz, mint ami a Tiszától Győrig. Arad eleste ekkor már csak rövid idő kérdése volt, a szerb felkelést csak Jellasics odavezényelt hadserege miatt nem tiporták el. Császári szempontból Erdélyben még súlyosabb volt a helyzet: a magyarok béketárgyalásokat kezdeményeztek a románokkal, amik jól haladtak előre. A magyar sikereket azonban némileg beárnyékolta, hogy majd minden hadszíntéren jelentős erők voltak lekötve a frontvonal mögött: így Arad és Temesvár ostromával az egész V. hadtest, Gyulafehérvár ostromával Bem legjobb csapatai foglalatoskodtak.”

A komáromi megemlékezés a Garabonciás Néptáncegyüttes toborzótáncával, a Radetzky marssal ért véget. Az érdeklődők ezután a városháza nagytermében rendezett néprajzi, izsai helytörténeti kiállítást tekintették meg.

Joseph Wenzel Radetzky

(Trebnitz, Csehország, 1766. november 2. – Milánó, 1858. január 5.), cseh gróf, osztrák császári-királyi tábornagy, a 19. század jelentős katonai vezetője, akinek nevét id. Johann Strauss a Radetzky-indulóval tette halhatatlanná.